Már csak lézengenek a vendéglőkben

2020.11.06. 17:41

Egyelőre minden nyitva tartással eltelő nap további esélyt jelent a túlélésre a járvány terjedésével apadó bevételek miatt a hazai vendéglátóhelyeken, amelyek már fel vannak készülve arra, hogy a tavaszhoz hasonlóan bármikor a teljes üzletbezárásról születhet kormánydöntés – mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László utalt arra, az éttermek bíznak abban, hogy az év végi ünnepi szezonban legalább a konyha üzemelhet.  

Kapcsolódó

Kilátástalan helyzetben a magyar turizmus

A budapesti szállodák látogatottsága 80-90 százalékkal esett vissza, vidéken csak kicsivel jobb az állapot.

Hozzáfűzte: a tömeg, az összezártság elkerülése érdekében napról napra tűnnek el a vendégek. A még aktívabb hatvanas korosztály, az idősebbek már régen kikerültek a körből, de novemberre már a ­középkorúak, sőt a fiatalok is elmaradnak a hagyományos étkezőhelyekről, félnek a vírustól. Az idén nem lesznek év végi partik, karácsonyi vacsorák sem, pedig az elmúlt években egyre inkább a dolgozóknak nyújtott év végi jutalom részét jelentették ezek a vállalati rendezvények.  

Kapcsolódó

Nyitna-e éttermet Budapesten a koronajárvány közepén?

Elfogytak a vendégek, 98 százalékos a visszaesés. A fűtött terasz segíthet.

Kovács László kitért arra is, hogy a vendéglátósok újabb, év végére várt veszteségei minden területen súlyos érvágással érnek fel, a forgalomhiány miatt ismét satuba szorult piacon ezzel együtt természetes tisztulási folyamat kezdődött.