SZFE-ügy: felfüggesztették a tanítást az egyetemen, bezárják az épületeket

szfe-vas-04-BS
2020.11.06. 20:23

Levélben üzent diákjainak a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetősége: az épületeket februárig bezárják, a tanévet felfüggesztik. Szarka Gábor kancellár a levelét úgy kezdte: „az egyetemet megbénító blokád miatt a vezetőség immár több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem létesítményeibe, felelős döntéseket csak korlátozottan tud hozni, az oktatás tényleges folyamatait, a létesítmények rendeltetésszerű működését ellenőrizni nem tudja″.

Mint írják, a tárgyalásokat a hallgatók és az oktatók elutasították, ezért a Színház- és Filmművészetért Alapítvány, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartója az alábbi döntéseket hozta:

  • A 2020/2021-es tanév 2021. február 1. napjától folytatható, addig oktatási tevékenység az egyetemen semmilyen formában nem végezhető.
  • A 2020/2021-es tanév első félévben felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód.

Az SZFE honlapján olvasható továbbá, hogy az Alapítvány kuratóriuma felkérte az egyetem vezetését, hogy a fentiek végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg, az egyetemi polgárokat megfelelően tájékoztassák, és intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról azzal, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévek során lehetőség szerint biztosítsák.

Hozzátették, hogy a fenntartói döntések a hallgatók jogviszonyának fennállását nem érintik, nem eredményezik a hallgatói jogviszonyok szünetelését vagy megszűnését. Az intézkedések nem érintik továbbá a hallgatói munkaszerződéseket és a Diákhitel szerződéseket, valamint megjegyzik, hogy a hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait a rájuk vonatkozó szabályok szerint utalják ki. 

Az egyetem épületei 2020. november 9. és  2021. február 1. között zárva tartanak. Azoknak a kollégistáknak, akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít.

Közölték azt is, hogy a hallgatóknak 2021. február 1-ig térítési díjat nem kell fizetniük, a már teljesített befizetések visszajárnak, vagy a hallgató választása szerint – amennyiben a február 1-el kezdődő félévre bejelentkezik – jóváírják a megismételt félévre. 

(Borítókép: Bánkúti Sándor / Index)