szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Teljes átláthatóságot követelt és a jogi csaták folytatását ígérte egy friss közleményben.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.
Friss cikkek a témában

"Hisszük, hogy az amerikai nép megérdemli a szavazatszámlálás és a szavazatok igazolási folyamatának teljes átláthatóságát, és ez immár nem egyetlen választásról szól. Ez az egész választási folyamatunkról szól"

írta Donald Trump amerikai elnök abban a közleményben, amelyet helyi idő szerint péntek délután adott ki aláírásával a Fehér Ház. Trump emlékeztetett, hogy ő és a Republikánus Párt már korábban is azt az álláspontot képviselte, hogy valamennyi jogszerűen beérkezett szavazatot meg kell számolni és valamennyi jogszerűtlen (érvénytelen) szavazatot ki kell hagyni a számolásból. "Ennek ellenére a demokraták részéről minden alkalommal ezzel az alapvető elvvel szembeni ellenállással találkoztam" - állította.

Azt ígérte, hogy minden lehetséges jogi eszközt igénybe vesz annak érdekében, hogy "az amerikai népnek bizalma lehessen a kormányunkban… Soha nem adom fel a küzdelmet értetek és a nemzetért" - zárta sorait.

A közelmény kiadása előtt nem sokkal még Mitt Romney, Utah állam republikánus szenátora, a 2012-es elnökválasztás republikánus elnökjelöltje is bírálta Trumpot a Twitteren. Azt írta, hogy az elnöknek joga van a szavazatok újraszámlálását kérni és felszólalni a feltételezett szabálytalanságok miatt, ha megvan rá a bizonyítéka, de "nincs igaza akkor, amikor azt mondja, hogy a választást elcsalták és ellopták".

Georgiában - még a Fehér Ház közleményének kiadása előtt - bejelentették az illetékesek, hogy a szoros verseny miatt újraszámlálják a voksokat. Péntek délutáni sajtókonferenciáján Brad Raffensperger georgiai államtitkár közölte: a Donald Trump és Joe Biden demokrata párti elnökjelöltre leadott szavazatok közötti különbség túl csekély, ezért mindenképpen újraszámlálás lesz. A hagyományosan republikánusokra szavazó délkeleti Georgiában a levélszavazatok számlálásakor megváltozott a helyzet, és Biden 1500 szavazatos előnyre tett szert.

Közben Joe Biden szóvivője, Andrew Bates azzal fenyegette meg Donald Trumpot, hogy ja nem fogja elismerni a vereséget, akkor kivezettetik a Fehér Házból. "Az amerikai hatóságok teljes mértékben képesek rá, hogy kitoloncolják a betolakodókat a Fehér Házból" - mondta.

A Biden-kampánytörzs bejelentette, hogy pénteken, az esti órákban beszédet mond Joe Biden, majd később alelnökjelöltje, Kamala Harris is.