Sem politikai, sem üzleti lobbi nem akadályozhatja meg, hogy Magyarországra hozzák a hatásos vakcinát

Vágólapra másolva!
A kormány amellett, hogy benne van az uniós projektben, keletre is "figyel", hogy mielőbb Magyarországon legyen a koronavírus elleni hatásos vakcina - mondta Menczer Tamás.
Vágólapra másolva!

Kínában három gyártóval van kapcsolatban Magyarország, de - miként azt előző nap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is bejelentette - még idén Oroszországból is várunk vakcinamintát.

Elmondta azt is, hogy mielőtt megjön a minta, titoktartási kötelezettséget kell aláírni, de igyekeznek gyorsítani a folyamatot.

Az egyik brüsszeli szóvivő a napokban azt nyilatkozta, hogy a tagállamok nem használhatnak keletről érkező vakcinát.

Az államtitkár viszont felhívta a figyelmet: a brüsszeli szabályok kimondják, egészségügyi veszélyhelyzet esetén a tagállam jogkörébe tartozik ez a döntés. Pénteken ugyanezt fogalmazta meg egy másik brüsszeli szóvivő is - tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a munkahelyvédelemben a kormány folytatja az eddig is eredményesnek bizonyult politikát. Ahogy azt a kormány korábban is megfogalmazta, annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus elpusztít.

Kifejtette: a KKM programjában eddig több mint 900 vállalat jelezte, hogy ha támogatást kap, akkor még ilyen helyzetben is beruházást hajt végre. Ezek a vállalatok - amelyek 425 milliárd forintnyi beruházást hajtottak végre - 155 ezer munkahely megőrzését vállalták. Az eddig 169 milliárd forintos támogatást 50 milliárd forinttal megemelték. Folytatják a programot - közölte az államtitkár, kiemelve: ez újabb több tízezer munkahely megőrzését jelenti.

Menczer Tamás hozzátette: a nagyvállalati támogatási programot 20 milliárd forinttal bővítették.

Az összesen 70 milliárdos támogatás révén 71 nagyvállalat 60 ezer munkahely megőrzését vállalta, s azt, hogy beruházásokat hajt végre.

Van továbbá egy 76 milliárd forintos program is az exportáló vállalatok megsegítésére - közölte az államtitkár, hozzátéve: ez szintén munkahelyek tízezreinek megőrzését szolgálja.

Menczer Tamás azt is elmondta, a jogállamisági feltételről szóló brüsszeli döntésre a magyar diplomácia és a szaktárca is dolgozik a válaszon. Leszögezte:

Magyarország nem zsarolható.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a járvány és az európai terrortámadások ellenére Brüsszel nem ezekkel a problémákkal foglalkozik. Megjegyezte: európai érték az, ha valaki kávézni akar, vagy templomba menni, megtehesse úgy, hogy ne kelljen tartania attól, hogy megölik.