Mivel szabad etetni télen a kertbe repülő madarakat? Elpusztulhatnak, ha nem a megfelelő csemegét kapják

Nem megfelelő táplálékkal sokat árthat az ember: fontos tudni, télen mivel etessük a madarakat.

GettyImages-887843396
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tavasszal és nyáron szebbnél szebb hangú és tollú madarak zengik be énekükkel a kertet. Sokan döntenek úgy, hogy a rossz idő elérkeztével finom falatokkal hálálják meg fület és szemet gyönyörködtető jelenlétüket.

Az etetésnek köszönhetően a tollas kis barátok a kert állandó vendégei lesznek. Ez nem csupán azt jelenti, hogy az elkövetkezendő meleg évszakban is dalukkal fogják megörvendeztetni az embert, hanem azt is, hogy a zord időben számítani fognak a kihelyezett élelemre, és a túlélés reményében nap nap után betérnek majd az udvarba. A madáretetés tehát nemcsak egy kedves gesztus, de egy vállalt, nemes feladat is, mely minden év november elejétől esedékes.

Mivel etessük a madarakat?

Bár a szándék fontos, jó tudni, hogy nem megfelelő eleséggel az ember akár árthat is ezeknek az apró lényeknek. Miután a megfelelő ennivaló kiválasztása felelősség, így érdemes hallgatni azok iránymutatására, akik valóban ismerik a madarak táplálkozását. 

A Magyar Madártani Egyesület tájékoztatója szerint ivóvízzel és háromféle élelemmel mintegy ötven, a kertben megforduló madárfajt elláthat az ember: olajos magvakkal, állati zsiradékkal és almával.

  • Az olajos magvak, különösen a napraforgómag, a madarak kedvencei, és a legfontosabb téli élelmet jelentik a számukra. Fontos, hogy ne sózott vagy pirított verzió kerüljön az etetőbe, hanem natúr, ipari napraforgó. Bár sok madár képes megtörni a szemeket a csőrével, mások nem, ezért érdemes hántolt magvat választani. Némi kölessel elkeverve különösen finom csemege készülhet a madaraknak. Az állatkereskedésekben kész mixek is vásárolhatók.
  • Az állati zsiradék kalóriadús táplálék a madaraknak, mely energiával látja el őket a hideg időben. Szóba jöhet kacsa-, liba- vagy sertésháj, esetleg zsírszalonna is. A boltokban árusított cinkegolyó kiváló választás lehet.
  • Az alma egy viszonylag olcsó és kedvelt élelem lehet a madarak számára, mivel minden lágyevő, rovarfogyasztó faj szereti. A gyümölcsöt könnyű felszúrni egy fa vagy bokor ágára, de akár a földön is lehet hagyni egyet-egyet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Mivel nem szabad etetni a madarakat?

Alternatív, légből kapott, a madár egészségét kockáztató megoldásokkal nem szabad próbálkozni. Házi maradékkal, kenyérrel, péksüteménydarabokkal, olajba áztatott kenyérrel, emberi nassolnivalókkal vagy például csontkukaccal sem szabad kísérletezni, mert ezek gyomor- és bélgyulladást, sőt akár halált is okozhatnak az apró és érzékeny állatok esetében.

Mi történik a madarakkal a szokott élelemforrás nélkül?

A madáretetés nem egyszeri, hanem állandó feladat, hiszen ha egyszer valahol ennivalót találtak, akkor azon a helyen a madarak később is számítanak majd a kihelyezett élelemre. Napi rendszerességgel ellenőrizni és mindig pótolni kell, ha az eleség megfogyatkozott. Egy apró, 4,5-10 gramm testtömegű madárnak -10 Celsius fok alatti hőmérsékletben csak nagyon rövid távon elegendőek a tartalékai. Ha egy nap elteltével nem jut élelemhez, akkor talán már a következő éjszakát sem képes átvészelni.

Előfordulhat, hogy valaki huzamosabb ideig nem tud gondoskodni a madarak etetéséről. Az egyesület arra figyelmeztet, hogy ilyen esetben előre kell gondolkodni, és nem hirtelen megszüntetni, hanem fokozatosan csökkenteni a kihelyezett élelem mennyiségét. Így a madarakat nem éri majd váratlanul, hogy másutt is kell ennivalót keresgélniük.

Madáretetők saját kézzel

Igaz, a boltokban is szebbnél szebb madáretetők kaphatók, egy házilag fabrikált darab még több örömet okozhat: mutatunk néhány ötletet, melyek konzervdobozból készülhetnek el.

Ultracuki madáretetők konzervdobozból: könnyen elkészíthetőek, és praktikusak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük