Labdarúgás – Egy meccs mind fölött

Labdarúgás – Egy meccs mind fölött

Kormány Sport

Magyarország negyedszer vagy Izland másodszor jut ki az Eb-re? Ezt a kérdést fogja megválaszolni a két csapat Eb-pótselejtezős mérkőzése a Puskás Arénában, csütörtök este.

A két együttes több alkalommal is megmérkőzött már egymással a történelem során, legutóbb éppen a 2016-os Európa-bajnokság csoportkörében, ahol 1-1-es döntetlen született. Mindkét válogatott számára különleges lehetett a 2016-os torna, hiszen a magyar válogatott 44 év után szerepelt ismét Eb-n, míg Izland története során először jutott ki a kontinensviadalra. Magyarország csoportelsőként, míg Izland csoportmásodikként jutott tovább a későbbi győztes Portugáliát, és a kvartettből kieső Ausztriát megelőzve, mi több, leendő ellenfelünk az egyeneses kieséses szakaszban is bravúrt ért el, hiszen a nyolcaddöntőben búcsúztatni tudták Angliát, mielőtt a házigazda francia válogatott megálljt parancsolt volna az északiaknak.

Az örökmérleget tekintve bizakodhatunk, hiszen az a magyar válogatott felé billen. Hét győzelem mellett egy döntetlen és három vereség a mutató, 22-11-es gólaránnyal. Hazai pályán legutóbb 2011-ben, barátságos mérkőzésen fogadtuk Izlandot, akkor 4-0-s győzelem lett a vége a régi Puskás Ferenc Stadionban, valószínűleg most sem bánkódnánk egy ilyen végeredménnyel. A két együttes jelenlegi formája igen ellentétes. A magyar labdarúgó-válogatott legutóbbi öt mérkőzéséből hármat megnyert (Törökország, Bulgária és Szerbia ellen) illetve egy döntetlent és egy vereséget ért el Oroszországgal szemben a Nemzetek Ligájában. Izland a legutóbbi ötből négy mérkőzését is elveszítette: Anglia, Dánia és Belgium – utóbbi kétszer is – jobbnak bizonyult náluk. A legfontosabbat azonban sikerrel vették, 2-1-re győzték le hazai pályán Romániát, amelynek köszönhetően készülhetnek a magyarok elleni sorsdöntő összecsapásra.

Igaz a korlátozások következtében nézők nem szurkolhatnak a helyszínen, de a hazai pálya előnye, az örökmérleg és a jelenlegi forma mellett a tény, hogy legutóbb 25 éve szenvedtünk vereséget csütörtöki ellenfelünktől talán a magyar válogatott felé billenti a mérleg nyelvét, de nem árt óvatosnak lenni. Az izlandiak számtalanszor bizonyították az utóbbi években, hogy képesek akár nagyobb válogatottak ellen is remek teljesítményt nyújtani, emellett több játékosuk is topligás együttesben szerepel, szóval könnyű mérkőzésre semmiképp sem számíthatunk. Amennyiben sikerrel veszi az utolsó lépcsőfokot a magyar válogatott, úgy zsinórban másodjára jut ki az Európa-bajnokságra. Mennyivel jobban hangzik, mint a korábbi, 44 évnyi várakozás, nemigaz?

Forrás, fotó: Simon Dániel, MLSZ