"Elég egy robbanómellény a tömegben...ez sosem lesz kivédhető"
Öt évvel azután ült le velünk beszélgetni Daniel Psenny, a Le Monde egykori újságírója, hogy a párizsi Bataclannal szemben egy kapualjban lövedék fúródott a vállába. A ravaszt egy terrorista húzta meg, aki társaival együtt 90 embert gyilkolt le az épületben. Az újságíró most rajfzilmfiguraként meséli el a történetet egy új dokumentumfilmben. Erről és arról is beszélgettünk vele, hogyan hatottak Magyarországra a Párizsban elsütött fegyverek. Interjú Daniel Psennyvel.
“Robbantottak egy stadionnál, később lövöldözés volt Párizsban, több helyen is” - olvastam a hírt 2015. november 13-án, pénteken, este tíz óra körül. A több helyen és a robbanások szó után azonnal vad telefonálgatásba kezdtem, aminek a vége a hajnali 5-kor induló párizsi járat lett, 12 órával a támadás kezdete után pedig ott álltam a Bataclan előtt, ahol előző este 90 embert gyilkoltak meg (az összes helyszínen 133 áldozatuk volt a terroristáknak).
Egy év elmúlt, de Párizs még mindig vérzik
Egy évvel ezelőtt gyilkoltak meg 130 embert terroristák Európa szívében, a francia fővárosban. Kollégánk, Bihari Ádám két párizsi útja.
A parkolást akadályozó oszlopokon még alvadt vér száradt, elhagyott félpár cipők, napszemüvegek, ruhadarabok voltak az utcán. Ekkor még semmit nem lehetett tudni az elkövetőkről. Azt sem, hogy Belgiumban volt a bázisuk, azt sem, hogy többen a migránsútvonalon, többek között Magyarországon át érkeztek Franciaországba pár hónappal korábban, és a legagasztóbb természetesen az volt, hogy nem lehetett tudni, hányan vannak szökésben és mit terveznek még. Én a Bataclant elkerítő kordon mellett szemléltem a félelemben és gyászban elmerülő párizsiak tömegét, Daniel Psenny, a Le Monde újságírója viszont éppen egy kórházi ágyban feküdt lőtt sebbel. Előző este készítette ezt a videót a Bataclanból menekülő emberekről.
A videón a koncertterem vészkijáratain át menekülnek az emberek. Az ajtó előtt holttestek hevernek. Vannak, akik az ablakokon át menekülnek, köztük egy terhes nő is. Daniel, miután elkészítette a videót, lement a ház kapujába, ahol egy súlyosan sebesült férfi feküdt a kövön.
A támadások ötödik évfordulóján együtt emlékeztünk vissza Daniellel. Mielőtt kiderülne, mi történt a kövön fekvő súlyos sebesülttel, hogyan került Daniel kórházba, illetve mik az érzései a támadással kapcsolatban öt év múltán, vagy akár mit gondol, milyen következményekkel járt a támadás a később otthonául választott Magyarország számára, az első kérdés, ami eszembe jutott:
hvg.hu: A háza előtt éppen tűzharc zajlott, az utca tele volt holttestekkel. Mégis mit keresett a kapuban? Újságírói reflex? Segítségnyújtás? Puszta érdeklődés?
Daniel Psenny: Nézze, nekem 20 perc jutott az aznap este történtekből. Ez alatt a 20 perc alatt négy szerepet osztott rám a sors. Másodpercek alatt váltam megfigyelőből az események részesévé, résztvevőből segítséget nyújtó állampolgárrá, majd áldozattá és végül, szerencsére, túlélővé. Nem akarom kikerülni persze a kérdést, először azért mentem le a kapuba, mert abbamaradtak a lövések és azt gondoltam, hogy vége az egésznek. Tudni akartam, mi történt. Amikor lementem, akkor vettem észre, hogy az utca tele van holttestekkel, de egy férfi a kapunkban még mozog, még él. Megpróbáltam behúzni, ekkor a Bataclan első emeletéről - ami srégen szembe van a házunkkal - rámlőtt az egyik terrorista, és eltalált a vállamon. Utólag kiderült a nyomozás során, hogy ebben a pillanatban egyedül én voltam láthatóan életben az utcán, valószínűleg ezért váltam célponttá.
hvg.hu: Találkozott később az emberrel, akinek megmentette az életét?
D. P.: Hogyne! Képzelje, alig pár órával később, amikor egy kórházi folyosón voltunk mind a ketten, a velem szemben lévő szobában feküdt. Matthewnak hívják, egy amerikai férfi Coloradóból, aki aznap este a Bataclanban bulizott. Súlyos lábsérülése volt. Miután én is lövést kaptam, mindkettőnket felvittek a szomszédomhoz. Itt kaptunk orvosi segítséget, mikor vége volt a támadásnak.
hvg.hu: Tartják még a kapcsolatot?
D. P.: Ő azóta hazaköltözött Coloradóba és már kizárta életének ezt a részét, nem akar többé foglalkozni vele. Azért néha még szoktunk beszélni. A héten mutatták be azt a dokumentumfilmet, amit egy barátom készített. Ez a film az aznap este történteknek egy kis szeletét, a mi házunkban zajló eseményeket dolgozza fel. Matthew ebben már nem akart szerepelni.
hvg.hu: Ön viszont szerepel benne.
D. P.: Nagyon sokan kerestek meg, hogy szerepeljek a támadás eseményeit feldolgozó filmekben, de ezeket többnyire elutasítottam. Musztafának (Musztafa Kessous, a 22h01 című film rendezője) azért mondtam igent, mert nagyon régi barátom és kollégám, a Le Monde-ban dolgoztunk együtt. Benne megbíztam.
hvg.hu: Magam is több dokumentumfilmet néztem már meg a történtekről, nyilván a személyes kapcsolódás miatt is. Musztafáé, vagyis az önöké miben tud újat mutatni arról az estéről?
D. P.: A dokumentarista műfajhoz képest különleges stílusban készült a film. Nincsenek benne “beszélőfejes” interjúk, a középpontban az események állnak. A kerete az animáció, egy animációs térben elvenednek meg a szereplők (köztük én is) és a pontosan rekonstruált szituáció. A címe 22 óra 1 perc. Ahogy már mondtam korábban, számomra aznap 20 perc alatt lezajlott minden. Este tíz óra egy perckor talált el ugyanis a terrorista lövése. Ezt a 21 óra 41-től 22 óra 1-percig tartó időszakot mutatja be a film, és azt, hogy két szomszédom és én miként éltük át az aznap történteket. A narrációm kíséri az eseményeket, sok helyen az eredeti hanghatásokkal kiegészítve. A francia 2-es csatornán november 4-én került adásba, de szeretnénk majd itthon is bemutatni, mikor a járványhelyzet megengedi.
hvg.hu: Musztafáról van szó, feltételezem, hogy a kollégája muszlim kultúrkörből származik. Van ennek jelentősége, vagy pont az a szempont, hogy ne legyen?
D. P.: Musztafa Lyonban született, francia állampolgár, algériai gyökerekkel. Köztünk ennek nincs és nem is volt soha jelentősége. Én zsidó vagyok, neki valószínűleg muszlimok voltak a felmenői, de egyikünk sem gyakorolja a vallását. A film készítése során sem volt ez sosem téma. De most, hogy mondja, érdekes szimbolikus üzenete lehet ennek.
hvg.hu: Én csak másnap reggel érkeztem, hogy tudósítsak az eseményekről, de a mai napig összeszorul a gyomrom, ha vissza kell néznem a támadásról készült felvételeket, vagy egy a témáról készült dokumentumfilmet. Mit érez ön, aki megsebesült és előtte a saját szemeivel látott egy tömeggyilkosságot?
D. P.: Érdekes, de én pár hónap után "lapoztam". Újra dolgozni kezdtem és igyekeztem kilépni az áldozatszerepből. Nincs bennem félelem. Ha meglátok egy híradást a legújabb terrortámadásról, akkor nem hiszem, hogy jobban traumatizálna, mint bárki mást. 3-4 hónapig lábadoztam, aztán visszamentem a Le Monde-hoz. Amiben gyorsan váltottam az az, hogy úgy döntöttem kiszállok a napi intenzív hírversenyből. Aztán szabadúszó lettem és Magyarországra költöztem a felségemmel. Az igazi változás, hogy az élet sokkal fontosabbá vált, mint a munka.
hvg.hu: November 3-án az első órákban egy a 2015-ös párizsi támadásokhoz nagyon hasonló terrorakció kezdett kibontakozni Bécsben. Később persze kiderült, hogy méreteiben és szervezettségében jóval szerényebb ámokfutásról van szó, de amikor ezt még nem lehetett tudni, a több helyszínről és az utcán találomra agyonlőtt civil áldozatokról nekem egyből Párizs jutott az eszembe. Önnek nem?
D. P.: Nézze, Párizsban is újra elszaporodtak a terrorakciók, ami nagyon megrázó, de nem érzem az érintettségemet. Terrortámadás túlélőjeként nem ráztak meg jobban a hírek a Bécsben történtekről, mint bármelyik jóérzésű embert.
hvg.hu: Elképzelhetőnek tartja, hogy megismétlődjön valami hasonló Párizsban, mint öt évvel ezelőtt?
D. P.: A francia terrorelhárítás rengeteget fejlődött az elmúlt években, ezért joggal gondolhatnánk, hogy nem, legalábbis ilyen komolyan megszervezett formában nem. De jól tudjuk, hogy elég egy robbanómellény nagy tömegben és... ez sosem lesz teljesen kivédhető. A francia társadalmon belüli feszültségek ugyanúgy parázslanak, mint öt évvel ezelőtt. Megint középpontba került a karikatúrák tematikája, a Charlie Hebdó szerkesztőségét is újra megtámadták volna pár héttel ezelőtt, csak hát már elköltöztek. Samuel Paty, a lefejezett tanár esete is ennek a láncolatanak volt egy eleme. Terrortámadások szempontjából Franciaország továbbra is kiemelt célpont.
hvg.hu: Mit tanuhattak az öt évvel ezelőtt történtekből önök franciák, és mit tanulhattunk ön szerint közösen mi, európaiak?
D. P.: Erre azért nehéz válaszolni, mert a terrorizmus mindig szorosan kötődik az aktuálpolitikai helyzethez - országon belül és globálisan egyaránt. Minden összefügg most már. Ha valami történik Afrika közepén, az komoly hatással lehet más országokra, akár az egész világra. Franciaországnak jelentős szerepe van az Iszlám Állam elleni harcban és több afrikai országban is szerepet vállal különféle konfliktusokban és átrendeződésekben (például Maliban). Ezzel teljesen egyértelmű célpontjává válik a terrorizmusnak. Nagyon fontos viszont, hogy ezek a műveletek nem az iszlám, hanem a fundamentalisták ellen folynak.
hvg.hu: Nyilván Franciaországra nézve voltak a legnagyobb hatással a 2015 novemberi támadások, de máshol, például Magyarországon is nagyon erősen hatott, ami ott történt. A kormányzati retorikának évekig része volt még a párizsi támadássorozat.
D. P.: Szerintem ez az egyik legjobb minta, ami mutatja Európa megosztottságát. Európának egységes fellépést kellene mutatnia a terrorizmussal szemben, ehhez képest ebben is megosztottak vagyunk. Magyarországon is felhasználták politikai célokra ezt az eseményt, igyekeztek össze is keverni azonnal a migrációval. Orbán miniszterelnök kihasználja ezt a megosztottságot a saját populista politikai érdekei mentén, de ez a megosztottság akadályozza, hogy a megoldások felé haladjon Európa a bevándorláspolitikában.
hvg.hu: Összekeverik a migrációt a terrorizmussal Magyarországon? De hát Szíriából érkező terroristák utaztak a Keleti Pályaudvaron át Párizsba, hogy felrobbantsák magukat és agyonlőjenek rengeteg embert.
D. P.: Ez igaz és ez egy fontos ellentmondás. És éppen ezért lenne fontos egy egységes migrációs politika Európában. Ezek a támadások azt mutatják, hogy vannak rések azon a rendszeren, aminek az lenne a dolga, hogy kiszűrje, ki egy terrorszervezet tagja. Pont a bécsi esetnél fordult elő, hogy korábban követték a támadót, mégis sikerült végrehajtania a gyilkosságokat. A terrorizmus elleni védekezés és a migrációs politika két külön terület, amit nem volna szabad összekeverni.
hvg.hu: Azért nagyobb biztonságban érzi magát Budapesten, mint Párizsban? Ez is szerepelt a pro-Budapest listáján, amikor ideköltözött?
D. P.: Magyarország teljesen egyértelműen kevésbé célpontja a terrorizmusnak, mint Franciaország, itt ez nem igényel napi szintű komoly készenlétet. Családi okokból költöztem ide a feleségemmel, de persze szerepel a motivációim között, hogy nagyon régóta szeretem Budapestet. Továbbra is szabadúszó újságíróként dolgozom és a magyarországi eseményekről tudósítok.
(Kiemelt képünkön Daniel Psennyt látják el a kiérkező mentősök 2015. november 14-én hajnalban, nem sokkal azután, hogy egy terrorista meglőtte. Fotó: AFP / Miguel Medina)
