Tokió 2020 – Íme, az eddigi magyar kvótások

Az aktuális helyzet szerint 84 magyar sportoló utazhat a koronavírus-járvány miatt jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára.

A 200 méteres hátúszásban már korábban kvótát szerzett Telegdy Ádám kedden a kaposvári országos bajnokságon 100 méter háton is olimpiai A szintet ért el.

Egyelőre az úszóké a legnagyobb létszámú küldöttség. Ebben a sportágban az A szint nem jelent feltétlenül ötkarikás szereplést, mivel egy országból számonként maximum két sportoló szerepelhet.

A magyar küldöttség 81 fős, és három tartalék versenyző is utazhat. A háromfős női tőr- és férfi kardcsapatban, valamint a 12 fős férfi vízilabda-válogatottban egy-egy cserére van lehetőség.

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke többször elmondta, hogy a 2016-os, Rio de Janeiró-i 160-as magyar sportolói létszámmal elégedett lenne a tokiói olimpián is. A MOB 13 magyar érmet és még 24 pontszerző helyezést prognosztizál a játékokra, amelyen 144-179 fős csapattal számol.

Magyar kvótások, illetve olimpiai szintesek (84):
————————————————-
ASZTALITENISZ (3)
női csapat
női egyes

ATLÉTIKA (5)
Gyurátz Réka (kalapácsvetés)
Halász Bence (kalapácsvetés)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Márton Anita (súlylökés)
Kácser Zita (3000 m akadály)

BIRKÓZÁS (4)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 77 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 87 kg)
Muszukajev Iszmail (szabadfogás, 65 kg)
Sastin Marianna (62 kg)

KAJAK-KENU (13)
5 férfi kajakos
6 női kajakos
2 női kenus

KERÉKPÁR (1)
férfi mezőnyverseny

ÖKÖLVÍVÁS (1)
Gálos Roland (57 kg)

ÖTTUSA (2)
Demeter Bence
Kovács Sarolta

SPORTLÖVÉSZET (4)
Major Veronika (pisztoly)
Mészáros Eszter (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)

TORNA (1)
Kovács Zsófia

ÚSZÁS (25)
– nyíltvízi:
Rasovszky Kristóf (10 km)
– medencés:
Olimpiai kvalifikációs idővel, azaz A-szinttel rendelkezők:
Békési Eszter (200 m mell), Bernek Péter (400 m vegyes, 200 m vegyes), Biczó Bence (200 m pillangó), Bohus Richárd (100 m hát), Burián Katalin (200 m hát), Cseh László (200 m vegyes, 200 m pillangó, 100 m pillangó), Gyurta Gergely (400 m vegyes, 1500 m gyors), Holló Balázs (400 m vegyes), Hosszú Katinka (200 m gyors, 400 m gyors, 100 m hát, 100 m pillangó, 400 m vegyes, 200 m vegyes, 200 m pillangó, 200 m hát), Jakabos Zsuzsanna (200 m pillangó), Kalmár Ákos (1500 m gyors), Kapás Boglárka (1500 m gyors, 400 m gyors, 200 m pillangó), Kenderesi Tamás (200 m pillangó), Késely Ajna (1500 m gyors, 800 m gyors, 400 m gyors), Kozma Dominik (200 m gyors), Lobanovszkij Maxim (50 m gyors), Mihályvári-Farkas Viktória (1500 m gyors), Milák Kristóf (100 m pillangó, 200 m gyors, 200 m pillangó), Németh Nándor (100 m gyors), Szabó Szebasztián (100 m gyors, 100 m pillangó), Szilágyi Liliána (200 m pillangó), Telegdy Ádám (100 m hát, 200 m hát), Verrasztó Dávid (400 m vegyes), Zombori Gábor (400 m gyors), 4×100 méteres férfi gyorsváltó, 4×100 méteres vegyes vegyes váltó, 4×200 méteres női gyorsváltó, 4×100 méteres férfi vegyes váltó

VITORLÁZÁS (4)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Érdi Mária (Laser Radial)
Vadnai Benjámin (Laser Standard)
Cholnoky Sára (szörf)

VÍVÁS (6+2)
női tőrcsapat
férfi kardcsapat

VÍZILABDA (12+1)
férfi válogatott