Szerző: Hlács Ferenc

2020. december 23. 14:03

Megtévesztő kampány miatt kapott 45 milliós bírságot a Digi

A mobilszolgáltatót mobilszolgáltatására vonatkozó tavalyi és idei kampányai miatt rótta meg a GVH.

45 milliós bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal a Digire, a vállalat mobilszolgáltatására vonatkozó, félrevezető reklámkampánya miatt, amelyben egyebek mellett valótlanul ígért korlátlan mobilnetet az ügyfeleknek.

A GVH versenyfelügyeleti eljárása a napokban, december 21-én zárult le, abban a versenyhivatal a tavalyi „Tesztelj velünk”, illetve az idén elrajtolt „Próbáld ki” kampányokat vizsgálta. A hivatal megállapította, hogy a Digi mindkét kampányban tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott: bár a cég promóciós hirdetései, beleértve a tévéreklámokat és óriásplakátokat is, hangsúlyosan kiemelték a korlátlan mobilinternet lehetőségét, a szerződésekben ennek dacára továbbra is ott volt a szolgáltatás forgalmi korlátozásának, illetve lassításának opciója.

redcard

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Emellett a versenyfelügyelet szerint ugyancsak megtévesztő volt, hogy egyes reklámokban a Digi azt sugallta, az új mobilszolgáltatás bárki számára elérhető, ezzel eszemben azonban csak a lefedettségi területen lakó, már Digi vagy Invitel előfizetéssel rendelkező fogyasztók, vehették azt igénybe. A kampányok eközben arról hallgattak, hogy a kezdeti időszakban megfelelő partneri megállapodások híján még nem volt elérhető a roaming lehetősége a szolgáltatásban, ami nem elhanyagolható szempont a mobilszolgáltatások kiválasztása során.

A megtévesztő kampányokért a GVH tehát 45 millió forintos bírságot rótt ki a Digire - ez egyébként már egy enyhített büntetés, a hivatal ugyanis figyelembe vette azt is, hogy a cég már az eljárást megelőzően korrigálta a félrevezető kommunikációt, szolgáltatásai bővítésével.

A napokban ez már a Digi második csörtéje itthon a versenyhatósággal, mint tegnap kiderült a céget hiányosnak vélt tájékoztatás miatt is újra eljárás alá vonta a GVH. A céget egy előfizető panaszolta be, mivel szerinte a Digi nem tájékoztatta megfelelően arról, hogy a gigabites internetelérést milyen műszaki feltételekkel ellátott környezetben lehet igénybe venni.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról