Most megmondhatjátok nekünk a tutit!

A 2020-as esztendő nem volt kiemelkedő, de együtt még izgalmassá tehetjük a végét.

Már csak pár nap van hátra a 2020-as évből, amit valószínűleg mindenki szívesen maga mögött tudna már – nem mintha a következő esztendő jobbnak ígérkezne, de a remény hal meg utoljára. Külön fájó pont, hogy a kijárás esti korlátozásának köszönhetően a szilveszter sem lesz olyan, mint máskor. Ilyen ínséges időkben mindennél többet ér egy év végi cikk. Rendszeres olvasóink ismerik a PROHARDVER! véleményét, persze ezt össze tudjuk foglalni még egyszer (és röviden meg is tesszük majd), ugyanakkor sokkal érdekesebb lehet olvasóink véleménye az év hardveres bejelentéseiről.

Ezért idén arra gondoltunk, hogy rendhagyó módon az olvasóknak is lesz beleszólása az év végi cikkbe! Ehhez pusztán egy ingyenes regisztráció szükséges (akinek még nincs), és már lehet is írni egy hozzászólást jelen felhívásunk alá. Keressük ugyanis a 2020-as esztendő legjobb hardvereit, legjobb technológiai innovációját, legszebb formatervét, és legnagyobb csalódását, illetve legnagyobb meglepetését.

Mivel szavazáshoz túl általános problémát vetettünk fel, így arra kérjük az olvasóinkat, hogy egy hozzászólás keretében írják le mondandójukat. Nagyon fontos, hogy ennek a hozzászólásnak az első sora az alábbi szöveg legyen: #megmondomatutit2020. Mindez majd a keresésünket segíti, amikor összesítjük a beérkező adatokat, és értelemszerűen nem tudjuk figyelembe venni azokat a bejegyzéseket, amelyek nem tartalmazzák ezt.

Az alábbi formában várjuk tehát a hozzászólásokat:

#megmondomatutit2020

Legjobb CPU/APU/SoC: *
Legjobb asztali vagy mobil dedikált GPU: *
Legjobb tévé: *
Legjobb monitor: *
Legjobb beviteli eszköz: *
Legjobb adattároló: *
Legjobb notebook: *
Legjobb konzol: *
Legjobb technológiai innováció: *
Legjobb architektúra: *
Legszebb formaterv: *
Legnagyobb csalódás: *
Legnagyobb meglepetés: *

A felhíváshoz tartozó első hozzászólás tartalmazni fogja a tökéletes formát, azt nyugodtan ki lehet majd másolni, és a "*" helyére lehet írni a tutit. Lényeges kritérium, hogy a beírt hardvernek vagy technológiának kapcsolódnia kell az informatikához, illetve 2020-ban kellett megjelennie, a 2020-as bejelentés nem elég. A bejegyzés emellett legyen egyértelmű, ne lehessen több termékre vagy technológiára következtetni belőle. Ha ezek a kritériumok nem teljesülnek, akkor a bejegyzést nem tudjuk figyelembe venni. Ha valaki nem szeretne az egyik kérdésben dönteni, egyszerűen csak hagyja ott a csillagot, és ilyenkor az adott témakörnél úgy tekintjük, hogy nincs egyértelmű véleménye, de a többi adatot természetesen figyelembe vesszük.

Példaképpen felírunk ide egy általános bejegyzést, hogy mire is gondolunk, természetesen nem kell figyelembe venni a megemlített hardvereket és technológiákat, mindenki írja azt, amit szeretne:

#megmondomatutit2020

Legjobb CPU/APU/SoC: Apple M1
Legjobb
asztali vagy mobil dedikált GPU: Intel Iris Xe Max
Legjobb tévé: *
Legjobb monitor: *
Legjobb beviteli eszköz: *
Legjobb adattároló: *
Legjobb notebook: *
Legjobb konzol: *
Legjobb technológiai innováció: AMD Infinity Cache
Legjobb architektúra: AMD Zen 3, de beírható egy konkrét termék is, például PlayStation 5 architektúrája
Legszebb formatervét: NVIDIA GeForce RTX 3090
Legnagyobb csalódás: "itt nem muszáj hardvert megnevezni, lehet eseményre/technológiára is utalni"
Legnagyobb meglepetés:
"itt nem muszáj hardvert megnevezni, lehet eseményre/technológiára is utalni"

Talán mondanunk sem kell, hogy mindenki csak egyszer fejtse ki a véleményét, ha mégis többször teszi, akkor egyik hozzászólását sem vesszük figyelembe. Mindemellett a lényegi információt biztosító bejegyzésbe senki se írjon más szöveget. Természetesen vitázni bátran lehet, de csak külön hozzászólásokban.

A következő hét elejéig, egészen pontosan december 29., kedd délig lehet leadni a véleményeket, utána már nem fogadunk el újabb bejegyzést.

Azóta történt

Hirdetés