szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 2014 SD224 jelű objektum másodpercenként 10 kilométert tesz meg. A NASA szerint gond nélkül elsuhan mellettünk.

Karácsony 2020
A karácsony idén sem marad el, legfeljebb kicsit más lesz, mint ahogy vártuk és ahogy megszoktuk. Kompromisszumokat kell majd kötnünk, talán áldozatokat is kell majd hoznunk, de végül is ez a szeretet ünnepe, és mint ilyen, erős kötelék közöttünk. Sok mindent kibír. Tartson velünk a ráhangolódásban!
Friss cikkek a témában

December 25-én, pénteken, magyar idő szerint este fél 10 körül kerül Föld-közelbe a 2014 SD224 jelzésű aszteroida – jelentette a NASA. Az objektum nagyjából 200 méteres, hozzávetőlegesen két futballpályányi méretű.

A szakértők azt is kiszámolták, hogy az aszteroida másodpercenként 10 kilométert tesz meg és 0,02019 csillagászati egységre lesz majd a Földtől péntek este. Ez a becslések alapján – illetve a hétköznapi mértékegységet nézve – úgy 3 millió kilométeres távolságot jelent. Vagyis:

közel jön, de veszélyesen közel nem, a kisbolygó gond nélkül elhalad mellettünk.

Az aszteroidát 2014-ben fedezte fel az űrügynökség (ezért is a 2014-es jelölés a névben). Fajtáját tekintve az Aten-aszteroidák közé sorolják, ami annyit tesz, hogy a keringési ideje 1 évnél rövidebb, illetve az ilyen objektumok útjának nagyobb része a földpályán belül vezet.

Az univerzum tele van ennél sokkal nagyobb aszteroidákkal is, amelyek becsapódás esetén komplett városokat törölnének el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.