szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az IBM és a Pfizer közösen készítette el azt az algoritmust, ami akár 7 évvel is előre jelezheti az Alzheimer-kór kialakulását.

Az előrejelzések szerint 2050-re akár meg is háromszorozódhat az Alzheimer-kórban szenvedők száma. Mivel az átlagéletkor növekedésével egyre több lesz az idős ember, ez egyáltalán nem elképzelhetetlen forgatókönyv, így mindez a tudomány számára is forró terület.

Az elmúlt években már született néhány igen ígéretes eredmény: van már olyan gyógyszer, ami minden eddiginél hatékonyabbnak tűnik a tünetek kezelésében, de a magyar kutatók találmányáról sem szabad megfeledkeznünk. Nemrég egy újabb, igen fontos eredményt sikerült elérni, ezúttal a diagnosztizálással kapcsolatban.

Az IBM és a Pfizer szakemberei egy olyan mesterséges intelligenciát fejlesztettek ki, amely beszédtesztek segítségével jósolja meg, hogy egy egészséges embernél kialakulhat-e a betegség. A két cég szerint az algoritmus hatékonysága nagyjából 70 százalékos, így egy érintett akár a betegség kialakulása előtt 7 évvel is megtudhatja, hogy Alzheimer-kóros lesz-e.

Tart az Alzheimer-kórtól? Akkor ne féljen a testmozgástól

A nagyobb oxigénfelvétellel járó, testet átmozgató edzés jó hatással van az agyra. Amerikai kutatók a magyarázatot is megtalálták.

A CNet felhívja rá a figyelmet, hogy mivel a betegség tüneteit könnyű félreértelmezni, ezért fontos felismerni az első jeleket. Már csak azért is, mert minél hamarabb észlelhető a probléma, annál többet lehet megtenni a kezeléssel – gyógymód ugyanis egyelőre nem létezik.

Az IBM és a Pfizer egy hosszú évtizedekre visszanyúló kutatást hívtak segítségül, hogy kiképezzék a mesterséges intelligenciát. A Framingham Heart Study kutatóintézet több mint 5000 ember és családjaik egészségügyi adatit követték nyomon, egészen 1948-ig visszamenőleg. Ezek az információk segítik a szakembereket abban, hogy meghatározzák bizonyos betegségek kockázati tényezőit.

Ezek közül az Alzheimer-kór esetében az egyik legfontosabb tényező a beszéd. A kutatók ezért a betegek beszédmintáit elemezte, segítségül pedig azok leiratát is megkapta, hogy az apró, észrevétlen nyelvi változásokat is ki tudja szúrni. A tesztben arra kérték az alanyokat, mondják el, mit látnak egy adott képen.

AFP / Miguel Medina

Az algoritmus tréningezése során kiderült, hogy a rendszer már hét évvel a betegség kialakulása előtt 20-30 százalék pontossággal jelezte, kinél jelentkezik majd az Alzheimer-kór. Ahogy haladunk előre az években, annál pontosabb lehet a jóslat.

Ajay Royyuru, az IBM egészségügyi kutatásokért felelős részlegének alelnöke szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a betegséget nem a szóhasználat miatt lehet kimutatni, hanem azért, mert a nyelvhasználat során olyan változások következnek be, amit elsőre talán észre sem vennénk.

Mindez lehetőséget teremthet arra, hogy ne akkor kezdjék el egy-egy ember kezelését, amikor már viszonylag súlyos az állapota.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.