Már több mint hatezren haltak meg koronavírusban Ausztriában

Bécs, Ausztria, koronavírus
Bécs, 2020. november 16. Emberek sétálnak a bécsi Kärntnerstrasséban 2020. november 16-án. Másnaptól az osztrák kormány a koronavírus-járvány miatt újabb korlátozó intézkedéseket vezet be: egész napra kiterjeszti a kijárási korlátozást, továbbá bezárnak és digitális oktatásra állnak át az iskolák, valamint csak a létfontosságú árucikkekkel kereskedő üzletek maradhatnak nyitva. MTI/EPA/Christian Bruna
Vágólapra másolva!
Ausztriában kedden meghaladta a hatezret a koronavírus szövődményeiben a járvány megjelenése óta meghaltak száma - közölte Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi 24 órában 128-cal nőtt, és ezzel 6059-re emelkedett a fertőzés halálos áldozatainak a száma.
Három osztrák tartományban a halottak száma a járvány kitörése óta túllépte az ezret:

Stájerországban 1292-en, Felső-Ausztriában 1175-en, Bécsben 1075-en estek áldozatul a pandémiának.

Anschober azt mondta, hogy a helyzet jelentős mértékű javulására számítanak az október eleji csúcsértékekhez képest, mivel Európa-szerte igen kemény intézkedésekkel próbálják elejét venni a járvány további terjedésének. Mint mondta, a következő hetek célkitűzése a szigorú karanténnal tovább mérsékelni a járványügyi mutatókat az országban, 0,8, vagy 0,9 alá szorítva a fertőzés reprodukciós rátáját.

Emberek sétálnak a bécsi Kärntnerstrasséban 2020. november 16-án Forrás: MTI/EPA/Christian Bruna

Jelenleg 2527 beteget kezelnek a kórházakban, a legtöbb fertőzött (596) Felső-Ausztriában szorul. Az elmúlt egy napban 1868-cal, összesen 355 352-re emelkedett a mintegy kilencmillió lakosú Ausztriában a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma, akik közül 328 974 már meggyógyultak.

Az utóbbi 24 órában elvégzett koronavírustesztek 12 százaléka mutatott pozitív eredményt.

A legtöbb új fertőzöttet, 299 esetet Bécsből jelentették.

Stájerországban 290, Felső-Ausztriában 287, Alsó-Ausztriában 280, Salzburgban 238, Tirolban 206, Karintiában 105, Voralbergben 91 és Burgenlandban 72 fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában.