Józsa Levente bronzérmes az Európa-bajnokságon

Újabb magyar állhatott dobogóra a Belgrádban zajló Európa-bajnokságon. Szombaton három magyar lépett pástra, Józsa Levente (kiemelt képünkön) az elődöntőig verekedte magát, ezzel a 2019-es Extra Európa-bajnoki harmadik helye után most is Eb-bronznak örülhetett. A Leventéhez hasonlóan az olimpiára készülő Márton Viviana vitatható körülmények között búcsúzott a nyolcaddöntőben, míg Csáki Hanna igen közel volt ahhoz, hogy sikerrel debütáljon első felnőtt Eb-jén.

68 kg, nyolcaddöntő:

Józsa Levente – Egers Aliu: 2-0

A magyar olimpikon kezdett aktívabban, de egy intéssel az albán szerezett vezetést. Sőt, egy testtalálattal hárommal is elment. Egy pástról kilépés hozta Levi első pontját, majd egy perc után akcióval az egyenlítés is megvolt (5-5). 6-6-ról mentek neki az utolsó fél percnek, ahol a legvégén Levi talált többször és 12-6-ra hozta az első felvonást (két másodperccel a vége előtt összegyűlt az öt intése Aliunak). A második menet ugyanúgy indult, némi tapogatózás és egy intéssel albán előny (0-1). Ez a fór kitartott Aliunak egészen az utolsó másodpercekig, amikor egy fejessel villant Levi és 3-1-re nyerve a második etapot, bejutott a legjobb nyolc közé.

Negyeddöntő:

Józsa Levente – Theo Lucien: 2-0

Sokáig kivárásra játszott mindkét versenyző a már biztos éremszerzésről döntő meccsen. Másfél percig méregették egymást akció és intés nélkül, mikor kicsit felpezsdült a meccs. Az első pont csak nem akart megszületni, de a több, pontot nem érő találat Levi neve mellett szerepelt (6-5), így övé lett az első menet.
Lassan indult a második felvonás is, de fél perc után Levi fejre talált, a menet derekán pedig egy intéssel néggyel vezetett (4-0). A francia nem talált fogást a magyar fiún sokáig, de a vége szoros lett, az utolsó 15 másodpercre 5-3-mal mentek. Levi sorozott még egyet fejre és testre, amivel eldöntötte a találkozót. 10-3-as sikere pedig elődöntőt és már biztos érmet jelent.

Elődöntő:
Józsa Levente – Ilia Danilov: 1-2

Az orosz származású, semleges színekben versenyző Danilov és Levi lassan lendült támadásba, az első perc nem hozott túl sok akciót és így pontot sem. Érezhető volt, nagy a tét, a győztes Eb-döntőt vívhat este. Peregtek a másodpercek találat nélkül, hogy aztán az utolsó 10 másodperccel a vége előtt Levi három egymást követő akcióból is találjon fejre, és mivel a túloldalon csak két intéspontra futotta, 9-2-vel Levié lett az első két perc. “Ne ész nélkül, nyugalom!” – hallatszott be Galambos Bence edző tanácsa a második menet elején és nem is kapkodott Levi, viszont testre az oroszt talált (0-2). Ez a felvonás sem a pontgazdag kezdésével vonul be a történelemkönyvekbe, sokkal inkább Levi fejeseiről, mert kétszer megint elsült ott fent a lába és pillanatok alatt fordított. Talált Danilov is, de 7-6-ról jöhetett az utolsó 15 másodperc. Danilov visszavette a vezetést és ugyan jött egy intéssel az egyenlítés a legvégén (8-8), a több, pontot nem érő akciót az orosz érte el, ezzel övé lett a második menet. A döntő menet sem az óriási támadásokkal indult, de megint az orosz állt jobban egy perc után (0-2). Jött a szokásos Levi fejes (3-2), de Danilov sem akart lemaradni (3-5). Fél perc volt ekkor már csak hátra és a kitámadó Levit megkontrázva az orosz 13-5-re megnyerte a mindent eldöntő menetet és ő jutott a fináléba. Józsa Levente bronzérmet nyert az Eb-n!


67 kg, legjobb 16 közé jutásért:

Márton Viviana – Urganaeva Nina: 2-0

Aktívabban és eredményesebben kezdett a magyar olimpikon és fél perc alatt 4-0-ás előnyre tett szert. Ezután kicsit visszavettek a tempóból, de maradt még magyar akció a végére is, csendes első menetben 6-0-ra nyert Vivi.
Sokkal nagyobb tempóban estek egymásnak a lányok a második elején, 1-1 ütéspont után az örmény került fórba (1-4), de egy ütéssel és egy fejessel Vivi fordított és az eseménydús első perc végén 7-5-re vezetett. Újabb fejre indított magyar akció landolt az örmény fején (10-5), majd két testre mért rúgással zárta le a menetet és a meccset Vivi (14-5) és jutott be a nyolcaddöntőbe.

Nyolcaddöntő:

Márton Viviana – Magda Wiet Henin: 0-2

A súlycsoport tavalyi világbajnoka, a többszörös Grand Prix győztes, első helyen kiemelt Magda Wiet Henin erőnyerőként várta Vivit a nyolcaddöntőben. Izgalmas első perc után 0-0 állt a táblán, pedig mindketten szép számmal indítottak akciókat, de a védekezés a helyén volt mindkét oldalon. Fél perccel a vége előtt egy ütéssel lepte meg a magyar lány a gallt, majd egy testen elhelyezett rúgással 3-0-ra módosult az állás. Az utolsó 10 másodpercben azonban Henin talált fejre, ezzel egalizált és kiegyenlített küzdelemben elvitte az első menetet. Vivi fokozta az első menetben is igen magas tempót, de csak nem akart fogást találni a francián, 0-0-val mentek neki az utolsó percnek. Ekkor Henin talált fejre és testre (0-5), majd fél perccel a vége előtt egy intéssel tudott közelebb zárkózni a magyar lány (1-5). Vészesen fogytak a másodpercek, de Vivi ment előre és mindent bevetett az egyenlítés érdekében. Jött is egy fejes tőle, amit videózás után adtak meg (4-5). Az eredményjelzőn ekkor nem állították át az eredményt egyből 4-5-re, és a mérkőzés újraindításakor nem indult el az óra, pedig ekkor Henint intették, azaz 5-5-re módosult az állás elvileg… Hosszas tanácskozás kezdődött a bírók és a technikai személyzet között, mi a helyes eredmény és mennyi idő van hátra a menetből. Végül lepörgették a másodperceket, az intést pedig megadták ugyan, de az 5-5 a több francia akció okán Henin győzelmét jelentette. A döntést hangos füttyszó kísérte a lelátóról és Vivi edzője, Suvi Mikkonen azonnal a zsűri asztalhoz indult reklamálni, így a grémium újra összedugta a fejét és a nem is engedték fel egyelőre a következő mérkőzés résztvevőit a pástra. Egyre többen tanácskoztak, végül meghagyták a korábbi döntést és Henin ment tovább a legjobb nyolc közé.


 

46 kg, legjobb 16 közé jutásért:

Csáki Hanna – Mihaela Bajan: 1-2

Tapogatózással indult a reggeli magyar-román mérkőzés, az első percben nem született pont, utána is csak vagy ütéssel vagy intéssel. A hajrára 2-2-vel érkeztek a lányok. Az utolsó tíz másodpercben a harmadik intéssel Hanna került fórba és ezt a minimális előnyt megőrizve hátrányból fordítva, megnyerte az első menetet. Ugyanazt folytatták a felek, mint amit az elsőben elkezdtek, és az első perc pont nélkül pergett le. Egy videózás hozta meg Bajan első pontjait, miután fejre talált (0-3). Hanna ezt követően egy ütéssel zárkózott (1-3). Egy remek fejessel talált, de egyúttal a román is testre, így 4-5 állt az eredményjelzőn a második menet végén, azaz egyenlített Bajan. A döntő felvonásban is a szokásos kezdést produkálták a lányok. Egy percnél egy román ütéstalálat volt a különbség (0-1). Bajan testre is talált, de Hanna is, így minimalizálta a hátrányt a hajrára (2-3). Ment is előre az egyenlítés érdekében a magyar lány, de ezzel az egy pont különbséggel keleti szomszédunk örülhetett továbbjutásnak.

A magyarok további programja:

Május 12., vasárnap:

Márton Luana (57 kg)

Gueli Zoé (62 kg)

D Kiss Zoltán (parataekwondo, K44, +80 kg)

Taekwondo Szövetség