szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Nissan kivonulna és meghagyná Európát a szövetséges Renault-nak, állítja egy cikk, miközben a cég szóvivője szerint erről szó sincs, és teljes gőzzel készülnek az új Nissan Qashqai angliai gyártására.

A Reuters hírügynökség írta meg kedden belsős forrásra hivatkozva, hogy a Nissan autómárka kivonulna Európából, és a jövedelmezőbb észak-amerikai, kínai és japán piacaira helyezné át a piaci jelenlétét.

A Toyota után második számú vállalat a múlt héten jelentette be, hogy 819 millió eurós veszteséggel zárhatja elmúlt pénzügyi évét. Ennek kapcsán került nyilvánosságra az a tervezet is, amely szerint a kapacitását a Nissan-Renault-Mitsubishi konglomerátum a jelenlegi 7 millióról, körülbelül 5,5 millió járműre csökkentené, amely 14 üzem bezárásával, valamint 12 ezer munkás elbocsátásával járna.

A piaci kivonulás lehetőség már egy ideje felmerült a gyártóval kapcsolatban, amelynek egyik márkája, az Infiniti, amely lényegében a luxusvonalat képviselte a japán gyártónál, meg is lépte ezt tavaly év végén. Az Infiniti teljes eladásain belül Európa egyébként valóban elhanyagolható volt, mindössze 3 százalékot tett ki, ami alig 6300 darab autót jelentett 2018-ban.

Kétségtelen, hogy az anyavállat Nissan is lejtmenetben van. Tavaly 381 ezer autót értékesített Európában, 20 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A kisebb modellek értékesítése esett leginkább, amelyekben a cég piaci részaránya mostanra 2,5 százalékra csökkent, alacsonyabbra, mint a Dacia, a Kia vagy a Hyundai azonos típusaival. Mindeközben a Nissannak jelenleg is vannak jól teljesítő modelljei Európában, mint a sokáig piacvezető Nissan Qashqai SUV, sőt a márka jelenleg is folytatja többek közt az új Nissan Juke marketingkampányát Európában.

A japánok célja lehet ugyanakkor a verseny csökkentése az autóipari szövetségükön belül. A Nissan az európai piacot meghagyná a Renault-nak, míg Kínában előtérbe hoznák a Nissant, a Mitsubishi pedig Dél-Amerikában kapna hangsúlyosabb szerepet.

A Reuters cikkére a Nissan angliai szóvivője reagált, tagadta, hogy ilyesmire készülnének. Állítása szerint a cég továbbra is amellett van, hogy erősítse termékcsaládját itt Európában. Megkezdődött a munka az Egyesült Királyság, Sunderlandben található üzemben az új generációs Qashqai gyártására, amelynek kapcsán 400 millió fontot fordítottak a gyár korszerűsítésére.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Demeter Péter Autó

Infiniti Q50 bemutató: a kishal megenné a nagyokat

Megtörné a német prémium dominanciát a japánok új középkategóriás limuzinja. Az Infiniti Q50 high-tech, sportos és ambiciózus. Kérdés elég-e mindez a sok-sok évtized alatt megalapozott hagyományok megingatásához?