szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A lap résztulajdonosa azzal indokolta az elbocsátást, hogy egy olyan képet hoztak le a hetilapban, amin a kormányfő kiskorú gyermeke is látható.

Szerdán elbocsátották Rózsa Pétert, a 168 Óra tavaly szeptemberben kinevezett főszerkesztőjét (képünkön) – írja a Média1. A portál szerint Milkovics Pál, a 168 Órát tulajdonló Telegráf Kft. anyavállalata, a Brit Media vezérigazgatója és résztulajdonosa még kedden eldöntötte, hogy azonnali hatállyal meneszti Rózsát.

A Média1 utolérte Milkovicsot, aki a lépését azzal indokolta, hogy a 168 Óra új lapszámát Rózsa Péter úgy engedte nyomdába, hogy az újságban egy, Orbán Viktor miniszterelnökről és családjáról korábban készült adventi fotó is megtalálható.

(null)

(null)

A vezérigazgató szerint elfogadhatatlan és erkölcsileg aggályos a kép közlése (ami egyébként a miniszterelnök oldaláról származik), mert a fotón a kormányfő fiatalkorú gyermeke is látható és „a kép a kormányfő családjához nem kapcsolódó szöveghez használták fel illusztrációnak”. Hozzátette, "a gyerekeket, függetlenül szüleik közéleti szerepvállalásától, védeni kell, nem pedig politikai tartalmú üzenetekhez felhasználni és gyűlölködés céltáblájává tenni".

Milkovics azt is elmondta,

a lépésével nem a NER érkezett meg a laphoz, egyszerűen a jó ízlés határát messze túllépte a főszerkesztő.

A lapot megpróbálta visszahívni a Lapker nevű terjesztőcégtől, de ez már nem volt megvalósítható.

Egyébként a 168 óra legújabb számának a címlapja is erős lett:

(null)

(null)

Rózsa Péter utódja megbízott főszerkesztőként Makai József lett, aki korábban a Pesti Hírlap főszerkesztő-helyettese volt. Kerestük Rózsát telefonon az üggyel kapcsolatban, egyelőre nem értük el.