Foglalkoztatási mélypontot hozott Európában a koronavírus-járvány

2020.09.08. 22:38

Az euróövezetben 2,9, az Európai Unióban 2,7 százalékkal csökkent a foglalkoztatottak száma a második negyedévben az előző negyedévhez képest – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Mindkét régió esetében ez a legnagyobb mértékű visszaesés a statisztikai nyilvántartás 1995-ös kezdete óta. Ugyanez érvényes az éves bázisú összevetésben is: az euróövezetben 3,1, az EU-ban 2,9 százalékkal mérséklődött a foglalkoztatottak létszáma. Az ok: a koronavírus-járvány hatásai.

A részmunkaidős foglalkoztatás bevezetésének köszönhetően a foglalkoztatás kevésbé csökkent, mint a teljesített munkaórák száma. Az euróövezetben az előző negyedévihez képest 12,8 százalékkal kevesebb munkaórát teljesítettek az alkalmazottak a második negyedévben, az EU-ban pedig 10,7 százalékkal kevesebbet. Éves bázison a csökkenés 16,6 százalék volt az euróövezetben és 13,8 százalék az EU-ban. A visszaesés éves és negyedéves bázison is a valaha regisztrált legnagyobb mértékű mindkét régióban.

A foglalkoztatás az EU valamennyi tagállamában zsugorodott a második negyedévben, Málta kivételével, ahol az előző negyedévihez képest 0,6 százalékkal növekedett. A legnagyobb negyedéves csökkenést Spanyolországban könyvelték el, 7,5 százalékot. Írországban 6,1, Magyarországon 5,3, Észtországban 5,1 százalékkal apadt a foglalkoztatottsági szint a második negyedévben az elsőhöz képest.

A koronavírus-válság előtti legmagasabb foglalkoztatottsági szinthez, a 2019. negyedik negyedévihez képest az euróövezetben 5,1 millióval, 3,2 százalékkal, az EU-ban pedig 6,1 millióval, 2,9 százalékkal csökkent a munkában állók száma az idei második negyedévben. A foglalkoztatottsági szint mindkét régióban a 2017. első negyedévinek felel meg.