[2024-12-30]Kiderült, hol töltik a magyarok az év utolsó, legnagyobb buliját! Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb úti cél. Ezen kívül a toplistán szerepel még Gyula, Siófok, Budapest, Hajdúszoboszló, valamint Sárvár, Miskolc, Hévíz és Debrecen is. Mindemellett az is kiderült, hogy a vendégek hány éjszakára, mennyiért és milyen szállástípusokra foglalnak.
[2024-12-17]2025 január 1-jétől változnak a Magyar Posta levélfeladási díjai, ami a belföldi levelezést érintő tarifák emelkedését hozza. Bár a változások mértéke viszonylag csekély, a lakosság által feladott elsőbbségi és nem elsőbbségi levelek díja is nő, emellett a különböző többletszolgáltatások, mint az ajánlott és tértivevényes küldemények árai is változnak. Az emelések hátterében a régiós összehasonlításban továbbra is alacsonynak számító díjak állnak, miközben a lakosság levelezési szokásai jelentősen átalakultak az elmúlt években.
[2024-12-06]Belgiumban fogták el a Zimány Lindát zaklató és a Belügyminisztériumot fenyegető férfit. A BRFK Bűnügyi Főosztály nyomozói azonosították a fenyegetőt, aki ellen belföldi, majd 2024 októberében európai elfogatóparancsot adtak ki. T. Martint ez alapján Belgiumban fogták el, ahonnan november 29-én repülőgéppel hozták Magyarországra. A budapesti nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, a férfi nem tett vallomást. Őrizetbe vették, a bíróság azóta elrendelte letartóztatását.
[2024-11-13]Az ősszel kijött adócsomag-tervezet - amelynek rendelkezései 2025. január 1-től lépnek életbe - egyik legnagyobb horderejű rendelkezése lehet a webshopok (kereskedelmi célú platformok) külföldi vagy belföldi üzemeltetőjét terhelő 3-4 százalékos különadó, amit a kiskereskedők által a platformon keresztül értékesített áru után kell megfizetni.